
A két lapos lerakás
A legegyszerűbb döntési helyzetre vonatkozó kártyakirakás az, hogy alaposan összekeverjük a választott paklit és abból két lapot választunk, majd lefelé fordítva lefektetjük őket az asztalra:
1. 2.
Az első mutatja, hogy jelenleg milyen helyzetben vagyunk, a második azt, hogy a közeljövő három hónapon belül mi lesz ennek a dolognak a kimenetele a számunka?
(Ha a kérdés három hónapon belül nem valósulhat meg, akkor konkrétan úgy tegyük fel a kérdést – azaz például: „sikerül-e a júniusi felvételi vizsgám?)
Ha még csak most ismerkedünk a saját magunknak végzett kártyajóslással, akkor gondolatban szedjünk össze jó néhány, de természetesen egymástól különböző, kevésbé fontos kérdést és faggassuk velük a lapokat. Például:
„Hogyan sikerül a jövő heti munkaértekezlet?”
„Mi lesz a kimenetele a holnapi megbeszélésnek?”
,,Mi lesz a kimenetele, ha válaszolok erre a hirdetésre?”